Coaching vagy nem coaching?
Az elmúlt hetek, hónapok során, barátaimban, ismerőseimben, ügyfeleimben spontán beszélgetéseink során számtalan érdekes kérdés vetődött fel, amikor a coaching mint téma került szóba. Sokféle emberrel sodort össze a sors, és bár nagy részük kifejezetten tájékozott volt a coach hivatással kapcsolatosan, mégis azt tapasztaltam, hogy van néhány gyakran ismétlődő kérdés, amelyeket illetően jobb eloszlatni a tévhiteket, félreértéseket. Ebben a posztban a teljesség igénye nélkül ezeket szeretném most röviden összefoglalni.
Mi is tulajdonképpen az a coaching?
- a coaching kifejezés a sportpszichológiából ered, az 1980-as évek elején onnan került át az üzleti életbe. A szó eredeti jelentése edzés, a coach pedig az edző.
- egyik kedvenc definícióm szerint: "fontos embert szállítani onnan, ahol van, oda, ahová ő kívánja".
- személyre szabott eszköz, amely segít az ügyfeleknek a döntésben és a döntésük iránti felelősségvállalásban.
- magában hordozza a változás ígéretét: célja, hogy a tanulási folyamat segítségével az ügyfél kibontakoztassa a benne rejlő potenciált, és jobb lehessen, mint bármikori korábbi önmaga, akár szakmai, akár magánéleti területen.
- a coach és a coacholt személy (coachee) közötti egyenrangú, partneri együttműködés, amelynek fókusza a jövő.
És akkor mi NEM a coaching?
- NEM egyszerű problémamegoldás
- NEM tréning: testre szabott, egyéni folyamat, NEM általánosítva ugyanazt az információanyagot adom át egy csoportnak
- NEM pszichoterápia: ügyfeleim nem betegek, hanem egészséges, a jövőbeni fejlődésüket szem előtt tartó szakemberek/magánszemélyek
- NEM tanácsadás: NEM nyújtok kész megoldásokat, tanácsokat, hanem kérdésekkel segítem a coacholt személyt a lehetőségek feltérképezésében, jövőbeni célok kitűzésében
- NEM mentorálás: általában az ügyfél és a coach NEM azonos szervezet alkalmazottjai és a mentorálással ellentétben itt NEM elvárás a coach vezetői tapasztalata.
Mely területekkel foglalkozom coachként?
- business coaching: vállalatvezető, menedzser vagy? Az üzleti szférában alkalmazottként dolgozol és fejleszteni szeretnéd önmagadat? Dolgozzunk együtt, ha karrierváltással, burnout-tal, döntéshelyzetekkel, énmárkával kapcsolatos kérdésed vagy egyéb üzleti jellegű fejlesztendő területed van!
- life coaching (életvezetési coaching): Veled együttműködve jövőbeni célokat tűzünk ki, hogy sikeres és teljes életet élhess - főbb témáink: önbizalom, önismeret, életmódváltás, midlife crisis, új élethelyzetekre való felkészülés.
- motivációs coaching: kedvetlenül jársz be dolgozni? Már nem tölt fel a munka, amelyet egykoron teljes odaadással végeztél és élethivatásodnak tekintettél? Keress meg és segítek!
- holisztikus coaching: olyan problémád van, amely az egész életedre, szakmai és magánéletedre egyaránt kihat? Mindkét területen szeretnél fejlődni? Írj vagy hívj fel és együtt dolgozni fogunk rajta!
Ezt az összefoglalást csak rövid betekintésnek szántam a coaching világába, de a következő hónapok során számos érdekes témát fogok még érinteni, úgyhogy tarts velem ezután is!
Vizdák Károly
business és life coach