10 mérföldkő 2019-ből, amelyre még sokáig emlékezni fogok

2019.12.30

December 30-a van, mostmár majdnem hivatalosan is viszlát 2019! Fordulatokban bővelkedő esztendő volt az idei az életemben, számos jelentős állomással fémjelezve. Ezeket gyűjtöttem most össze egy bejegyzésbe. Fogadjátok szeretettel mai évösszegző írásomat!


1. COACHING - ÚJ KIHÍVÁSOK: 2019-ben ismét számos ügyféllel volt lehetőségem együtt dolgozni. Köszönöm Nektek a megtisztelő bizalmatokat, remélem, Ti is legalább annyira élveztétek a közös munkát, mint én. Hatalmas öröm volt számomra látni a fejlődéseteket, ahogyan hétről hétre újabb célokat tűztetek ki, és azokat erőtöket nem kímélve meg is valósítottátok.


2. SAJÁT WORKSHOPOK: Az idei évben elindultak saját szervezésű workshopjaim, amelyek fő témája az életmódváltás volt. 2019 során összesen 3-szor gyűltünk össze a Cosmic Latte 13-ban, hogy a lelkes érdeklődőkkel az egészséges életmód kihívásairól beszélgessünk, és együtt egy teljesebb élet felé induljunk el.


3. MEETUP - TALIRA FEL!: Decemberben került megrendezésre első meetup-om, a Follow your Fire! (Kövesd a tüzedet!) A rendezvény remek keretet nyújtott arra, hogy felfedezzük legfontosabb szenvedélyeinket, amelyek megélésével megvalósíthatjuk álmainkat és igazán boldogak lehetünk.


4. MÉDIASZEREPLÉS: Március 18-án nagy megtiszteltetésemre a Duna Televízió Család-barát című délelőtti műsorának vendége lehettem, ahol a két műsorvezető, Somogyi Dia és a Csalami Csaba a fogyókúráról, annak legfőbb motivációiról és buktatóiról faggattak. Hálás vagyok a meghívásért a magazin készítőinek!


5. BÁRCSAK 20 ÉVESEN TUDTAM VOLNA MINDEZT: Februárban jelent meg első saját könyvfordításom, Tina Seelig What I wish I knew when I was 20 című önfejlesztő művének magyar nyelvű kiadása. A Stanford Egyetem Menedzsment-tudományi Karának világhírű professzora még évekkel ezelőtt írta meg az eredeti változatot, amely az Egyesült Államok és Japán bestseller listái után idén Magyarországot is meghódította.


6. RAPID RANDI - A COACHINGBAN IS: Tavasszal a legjelentősebb itthoni coachszövetség, az ICF Magyar Tagozata és a Budapesti Metropolitan Egyetem által szervezett rapid randin vettem részt, ahol több mint 50 coach és ennél is több egyetemista találkozott, hogy alkalmi kettősökbe rendeződve megismerkedhessenek egymással. A rendezvényen én is megtaláltam a saját 'páromat', akivel aztán több hónapon keresztül pro bona coaching folyamat keretében dolgozhattam együtt.


7. TOVÁBBKÉPZÉS: Az év elején a European Sport & Life Academy Sporttáplálkozás és táplálékkiegészítés tanfolyamán tanulhattam, hogy aztán az itt megszerzett ismereteket workshopjaim, coaching folyamataim keretében is hasznosíthassam.


8. ÖNFEJLESZTÉS: Bár nem mindig volt rá könnyű megtalálni az időt, idén is számos érdekes olvasmányélményben volt részem. Ezek közül figyelmetekbe ajánlom a MentorTribe könyvét, az Y modellt, Robin Sharmától A szent, a szörfös és a vezetőt, valamint a Ki fog majd érted sírni?-t, illetve Jack Canfield klasszikusát, A siker alapelveit.


9. HÉTFŐ ESTI POSZTOK: A 2019-es év folyamán bevett szokássá vált, hogy hétfőn este 9 körül rendszeresen új poszttal jelentkeztem a legjelentősebb közösségi oldalon. Köszönöm, hogy az egész esztendőben Velem voltatok.


10. BLOGCIKKEK: Idei legnépszerűbb bejegyzéseim közül 2-t szeretnék kiemelni. Legolvasottabb 2019-es posztom az Imagine Dragons együttes énekesének, Dan Reynolds-nak az életmódváltás történetét mutatta be. Szintén a nagy kedvencek közé tartozott a még az előző évben született Több karriert egyszerre? - Igen, lehetséges!, amely saját tapasztalataimból merítve íródott.


Köszönöm egész éves kitüntető figyelmeteket! Remélem, mindannyiótok számára sikerült hasznos tudást átadnom akár személyesen, akár közösségi felületeimen. Ha igen, akkor tartsatok Velem 2020-ban is, várok mindenkit közös utunk következő állomásaira!


Baráti üdvözlettel,

Vizdák Károly

életmódváltás, business & life coach

motivációs tanácsadó

www.karolyvizdakcoach.hu

#karolyvizdakcoach #életmódváltáscoach #lifecoach #businesscoach #2020 #évzárás #összegzés #top10 #eredmények #élmények #köszönet #hála #folytköv